Csökkentse rezsiköltségét – mutatjuk hogyan!
Magyarországon a tavaly nyár közepén bejelentett, majd 2022 augusztusától a lakosság részére bevezetett kettős energiaár (rezsicsökkentett és piaci árazás) nehéz helyzetbe hozta az átlag fölött fogyasztó háztartásokat, az árkülönbség ugyanis több mint hétszeres a gáz és két-háromszoros a villamos-energia ár esetében.
Saját kézbe kell venni
A kialakult helyzet rávilágít arra is, hogy magunknak kell tenni azért, hogy minél kevesebb energiát fogyasszunk, ugyanis a hazai lakóépületek átlagos osztályzata FF, vagy annál rosszabb energetikai besorolású. 2017-2022 között az új lakóingatlanok csupán 20 százaléka volt BB vagy annál magasabb minősítésű. A Knauf Insulation számításai szerint egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását fűtési- és hűtési költségeit, ráadásul az ingatlan értékét is növeljük.
„Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik” – mondta Nagy Gergely Dániel a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A szakértelem és tervezés nélkül, ötletszerűen, átgondolatlanul megvalósított energetikai felújítások sajnos nem érik el a kívánt hatást. A szigetelési munkálatok megkezdése előtt mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni és hőtechnikai számításokat végeztetni”– tette hozzá a szakember.
Az egyik legnagyobb hiba a Knauf Insulation tapasztalatai szerint, hogy az építtetők és felújítók különböző gyártótól vásárolják meg a szigeteléshez szükséges anyagokat, amelyek így egymással nem kompatibilisek. Ez az elkészült szigetelési rendszer teljesítményét csökkenti, emellett pedig bukni lehet a vonatkozó garanciát is, hiszen a gyártók a teljes rendszerre vállalják a kötelezettséget. Általánosságban elmondható, hogy egy négyzetméter homlokzatszigetelés színvakolat nélkül 12 ezer forint körül alakul, ebből körülbelül 7-10 ezer forint a szakember munkadíja, az anyagköltség pedig 3-5 ezer forint négyzetméterenként 15 cm vastag EPS szigetelés esetén, kőzetgyapotnál ez az ár pedig 6-8 ezer forint. Ingatlanonként ugyanis nagyon eltérő, hogy milyen típusú, vastagságú szigetelésre van szükség, de falvastagságtól független minden esetben vakolható homlokzati rendszer használata javasolt.
Miből finanszírozzuk?
Nyár elején a kormány bejelentette, hogy 2024. január 1-jétől megszűnik a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény), csak a falusi CSOK marad megemelt összegekkel.
Az év végéig azonban még elérhető a CSOK, így – aki megfelel a feltételeknek – annak mindenképp érdemes ezt igénybe vennie, ahogy a hozzá kapcsolható államilag támogatott lakáshitelt is. Ez utóbbi nagy segítség az infláció és a megemelkedett pénzpiaci hozamok miatt meglehetősen megdrágult lakáshitelek helyett. Bár a CSOK és a támogatott hitel korszerűsítésre, így szigetelésre sem fordítható (használt lakás esetében vételárra kell költeni), de célszerű a saját megtakarítás egy részét ezzel kiváltani vásárláskor, a megtakarítást így akár energetikai korszerűsítésre-ezen belül hőszigetelésre fordítani.
A falusi CSOK esetében idén is és jövőre a megemelt összegű vissza nem térítendő támogatás fele használható a vételárra, a másik felét kizárólag felújításra, korszerűsítésre kell költeni. Ebből a részből tehát finanszírozható az épület hőszigetelése is. De nemcsak vásárlás esetén igényelhető a falusi CSOK a meghatározott kistelepüléseken, hanem meglévő ingatlan bővítésére és/vagy korszerűsítésére is. A támogatás összege a gyerekek számától függ. Így a falusi CSOK és a mellé igényelhető államilag támogatott, 3 százalékos kamatozású hitel is felhasználható hőszigetelésre.
Gyorsan megtérülő befektetés
Magyarországon az energetikai felújítások többsége nem tervezett, inkább tűzoltásnak tekinthető. A fő szempont sajnos nem az energia-megtakarítás, hanem a gyorsaság és a költségek minimalizálása. Még mindig kevesen gondolkoznak kifejezetten energiahatékonysági célú fejlesztésekben. Erre bizonyíték, hogy az elmúlt öt évben összesen 2500-3000 milliárd forintot költöttünk energetikai felújításra, ám ennek csak kevesebb mint fele járt érdemi energia-megtakarítással. A felújítási munkálatok közül a szigetelés pénzt is hoz a házhoz a komfort előnyökön felül. Ha hőszigetelésre fordítjuk a vissza nem térítendő támogatást, a korábbiakhoz képest évekkel rövidül a befektetett összeg megtérülési ideje a csökkent rezsikiadásoknak köszönhetően.
A továbbra is folyamatosan emelkedő árak mellett arra aligha lehet számítani, hogy olcsóbbá válhat a beruházás, így érdemes minél előbb belevágni az otthonunk szigetelésébe. Az építőipar gyengélkedése most jól jöhet azoknak, akik gyorsan szeretnének nekilátni, ugyanis könnyebb szakembert találni a munkákra. Szigetelés után pedig már a most következő télen jelentős költségmegtakarítást érhetünk el a rezsiköltségeken. Bár sokan megfeledkeznek róla, de a forró nyári hónapokban is nagy segítség a szigetelt otthon, hiszen az lassabban melegszik fel, így kevésbé van szükség légkondicionáló használatára is. A fűtésre és a hűtésre felhasznált kevesebb energiával pedig nemcsak a pénztárcánkat, de környezetünket is védjük.
További információ kérhető:
Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]
Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

Egy átlagos család éves rezsikiadása meghaladhatja az egymillió forintot
Egy átlagos család éves rezsikiadása meghaladhatja az egymillió forintot is, melynek 75 százalékát a fűtés- és hűtés költsége adja. A legtöbb házban a megfelelő szigetelés hiánya miatt az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. Ha nem akarjuk az utcát fűteni, már egy nap alatt is korszerűsíthetjük tetőnket, padlásunkat.
A Knauf Insulation egy korábbi, nem reprezentatív felmérése szerint Magyarországon a háztartások rezsijük átlagosan 75 százalékát fűtésre-hűtésre költik, ugyanis az épületek 60-70 százalékában nincs megfelelően szigetelve sem a tető, sem a födém. Hiába vannak modern nyílászáróink: mivel a meleg levegő felfelé száll, az energia 25 százalékát elveszítjük a tetőn keresztül. Régebben egy korszerűtlen tetőszerkezet felújítása rengeteg kosszal, bosszúsággal járó, több hetes munkát jelentett. A tető hőszigetelése – az egyre népszerűbb innovatív fújható szigetelésnek köszönhetően – ma már az egyik legegyszerűbben, leggyorsabban elvégezhető munka, időjárástól függetlenül, akár télen is.
Gyors munka, kevesebb munkadíj
Az energiaárak világpiaci árrobbanása arra is felhívja a figyelmet, hogy minél előbb érdemes gondoskodnunk a rezsiköltségek csökkentéséről. Egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását. Egyes lakóépületeknél körülményes megoldani a födém és a tető utólagos hőszigetelését, azonban a fújható szigetelés megoldást kínál az ilyen esetekre is. Ezeket a kötőanyag nélkül készülő üveggyapot termékeket a más módon nem, vagy nagyon nehezen hozzáférhető üregek kitöltésére, előtétfalas épületek hőszigetelésére, ferdesíkba helyezett régi, összeroskadt hőszigetelések felújítására, illetve függesztett álmennyezetek fölötti szigetelésre fejlesztették ki. Szigetelhetők vele az üreges falszerkezetek, a fa-, illetve betonfödémek, és a kéthéjú lapostetők egyaránt. Ezzel a technológiával bontás nélkül, akár egy nap alatt elvégezhetők a szigetelési munkálatok és a fajlagos bekerülési költsége sem magasabb a hagyományos szigetelésénél. Az épület teljes élettartama során állandó teljesítményt nyújt, ezért kiváló befektetés is.
Ami a legjobban megéri
Padlásszigetelésként alkalmazva jelentős költséget takaríthatunk meg télen és nyáron is, hiszen az épületünkön a födém télen jobban megtartja a meleget, nyáron nem engedi be a hőséget. Az elmúlt években a magyar piacon jelentősen megemelkedett az építőanyagok és az alapanyagok ára, és a szakemberek is további áremelkedést prognosztizálnak. Ezért is nagyon fontos, hogy a felújítási kiadás minél jobban hasznosuljon.
„A legolcsóbb és legtisztább energia a fel nem használt energia! Az egyik leghamarabb megtérülő befektetés a födém szigetelése lehet, ráadásul egyes lakóépületeknél körülményes megoldani a födém és a tető utólagos hőszigetelését, azonban a fújható üveggyapot technológia megoldást kínál az ilyen esetekre is” – mondta Nagy Gergely a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Ráadásul a megfelelő szigetelés nem csak az épületben lakók komfort érzetét javítja, hanem jelentősen növeli az otthonunk piaci értékét is” – tette hozzá a szakember.
Még nem késő elkezdeni takarékoskodni az energiával!
Célszerű még a hideg beállta előtt elvégezni a korszerűsítést, ha sokat szeretnénk spórolni. A fújható szigetelés jelentősen javítja az épületszerkezeti elem U értékét, használatával jelentős energiamegtakarítás érhető el.
„A fújható szigetelési eljárással gyorsan jelentős javulást érhetünk el épületeink energiahatékonyságában. Fújható szigeteléssel a lehető legegyszerűbben, leggyorsabban, és legprecízebben, hőhídmentesen lehet elvégezni a munkát! A befújó gép segítségével bontás nélkül gyorsan, tiszta munka végezhető, nincs felesleges hulladék és felfordulás, megspórolhatók a festési, állványozási, bontási költségek. Egy munkanap alatt kb. 160 m2 felületet lehet szigetelni” – mondta el Brassnyó László, a Knauf Insulation alkalmazástechnikusa.
A fújható szigetelésnek köszönhetően az épület megjelenése változatlan marad, míg a szigetelés maga környezetbarát, a lecsökkent fűtési igény miatt csökken az épület CO2-kibocsátása is. Könnyű, minimálisan terheli a tetőszerkezetet, nem éghető, nem nedvszívó, jó páraáteresztő, hőhídmentes szigetelést biztosít. Nem szolgál táptalajként gombák vagy baktériumok számára sem.
További információ kérhető:
Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]
Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

Harmadával többet érnek a piacon a szigetelt, zöld irodák
A kihívásokkal teli ingatlanpiaci környezet az irodapiacon is nyomot hagyott, derül ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép közös adatelemzéséből, mely azt vizsgálta, hogy alakulnak a trendek, és milyen hatások mozgatják azokat. A szeptemberi piaci adatokat elemezve az látszik, hogy a fővárosban a most bérelhető irodák átlagos bérleti díja négyzetméterenként 9,2 euró az euróban hirdetett, és 3700 forint a forintban hirdetett irodaépületek esetében. Az átlagárhoz képest azonban nagyon nagy eltérések is lehetnek, hiszen a piacon az irodaház besorolásától függően éppúgy találunk 5 eurós és 23 eurós ajánlatot, sőt, egy-két szélsőséges esetben ennél még jóval drágább bérelhető iroda is akad a hirdetések között.
A szeptemberi adatfelvételből jól látszik, hogy az oldalra frissen feltöltött budapesti irodák területi megoszlása is meglepő tendenciát mutat. A budapesti új építésű, „A” kategóriás irodák 80-90 százaléka zöld és 74 százalékuk három budapesti kerületre koncentrálódik. Az elmúlt 12 hónapban a XI. kerület 39 százalékos, a XIII. kerület 20 százalékos, a XIV. kerület pedig bő 15 százalékos aránnyal vezeti a zöldiroda kínálati listát. Budapesten belül pedig a legkeresettebb részek a kötött pálya melletti irodaházak, a 2-es, 3-as, 4-es metró és a fő villamos vonalak melletti útvonalak, a Váci folyosó, az Üllői út, és a belvárosi utcák. Jól látszik, hogy az irodapiac gyakorlatilag a fővárosi irodapiacot jelenti, a tényleges irodaházak legnagyobb része itt található, míg vidéken sokkal jellemzőbb az irodai célra használt lakóingatlanok bérlése.
Drágább, mégis költséghatékonyabb
A felmérésből jól látszik, hogy a fővárosi irodapiacon jelentős felárat kérnek az energiatakarékos irodákért, illetve az is kirajzolódik, hogy az energiahatékony – más néven zöld – irodakínálat nagyobb része jellemzően Budán található. Az energiatakarékos öko-irodák nem csupán komfortosabbak és környezetkímélőbbek, de bérleti díjuk a piacon átlagosan harmadával magasabb a hagyományos, kevésbé korszerű társaikéhoz képest. Két azonos paraméterekkel rendelkező iroda közül többségében a zöldebb megoldással építettet választják a cégek akkor is, ha az drágább, mert hosszú távon jóval kedvezőbb az üzemeltetési költségük.
Nagyobb profit, boldogabb munkatársak
Tíz, interneten indított irodakeresésből 3-4 alkalommal felbukkan valamelyik környezettudatos szempont is a feltételek között, ilyenek például az intelligens világítás, a fűtés-hűtés költségei, a szigetelés, a zöld tetőterasz, a napelemes és napkollektoros kialakítás, vagy éppen a hangszigetelés. Ez utóbbi is egyre fontosabb szempont, amikor a munkaadók irodahelyszínt keresnek, hiszen fontos hogy a dolgozókra jutó zajterhelés minél kisebb legyen. Az elsődleges feltétel mégis az ár, a lokáció és az épület minősége, avagy látványa marad. Egy energiatakarékos épületben történő bérlés vagy vásárlás hozzájárulhat a vállalati fenntarthatósági célokhoz és egyben csökkenti a működési költségeket is. A modern, energiatakarékos fűtési, szellőztetési és légkondicionáló rendszerek, vagy a magas színvonalú létesítmény-kezelési szolgáltatások közvetlenül befolyásolják az iroda dolgozóinak komfortját. Egy kényelmes munkakörnyezet hozzájárulhat a magasabb dolgozói elégedettséghez.
Az energiahatékony irodákat eladni is jobban lehet
Megnéztük a fővárosi irodák átlagos eladási árait is – bár ez egy jóval kisebb piac. Budapesten jelenleg 888 ezer forint egy átlagos eladó irodai négyzetméter, és az árak lokációtól függően változnak. Míg Csepelen akár 350 ezer forintos négyzetméteráron is vehetünk irodát, Zuglóban csaknem 1,3 milliót kell kifizetni ugyanezért. A környezettudatos beruházók száma is növekszik, ami részben azért van, mert a zöld épületek jobb bérleti és értékesítési árakat kínálnak. Emellett a vállalatokon is egyre nagyobb a nyomás, hogy környezetbarát módon működjenek, így az újonnan épülő irodáknak is egyre nagyobb hányada környezettudatos, jól szigetelt, közel nulla energiaigényű.
“A zöld minősítés megléte általában magasabb épületminőséggel társul, ami a bérleti díjban és ezáltal az ingatlan értékében is tükröződik. Habár az ingatlanok sokféle jellemzője befolyásolja a bérleti díjat, a CBRE* becslése szerint a budapesti irodapiacon mintegy 9–10 százalék zöld prémium mérhető a bérleti díjakban, szemben a 6 százalékos európai átlaggal” – mondta Ballagó Antal az Otthontérkép csoport vezérigazgatója.
„A zöld minősítéssel rendelkező irodákért fizetendő magasabb bérleti díjat kompenzálja a magasabb fokú energiahatékonyságból eredő alacsonyabb rezsiköltség. A változó piaci követelményekhez a kínálat is igazodott, a 2022-ben átadott (új építésű vagy felújított) budapesti modern irodaházak mindegyikének legalább BB volt az energetikai besorolása, ami megfelel a közel nulla energiaigény követelményeinek, melynek teljesítése 2024. július 1-jétől kötelező lesz a használatbavételi engedélyezési eljárásoknál” – mondta Nagy Gergely Dániel a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Egy megfelelően szigetelt, és akusztikailag is jól megtervezett irodaépületben a munkavállalók komfortosabb és kellemesebb környezetben dolgozhatnak, és sokszor a vállalkozás sikeressége is múlhat a munkakörülményeken” – tette hozzá a szakember.
*A kereskedelmi ingatlanok és befektetések vezető szolgáltatója
További információ kérhető:
Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]
Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]