Megéri szigetelni: mutatjuk, mennyivel drágábban adható el egy korszerűsített családi ház

Még mindig drámaian alacsony a régi építésű szigetelt házak aránya

By Kanyuk László
október 07, 2021

Köszönőviszonyban sincsenek egymással a felújítandó és a felújított házak árai, ennek ellenére kevesen korszerűsítenek, pedig a felújított, szigetelt családi házak 15 helyett átlagosan 29 százalékkal drágultak az elmúlt egy évben. Ez az arány egy fővárosi, agglomerációs, vagy éppen egy jobb Balaton környéki, 1960 és 1990 között épült, 100-150 négyzetméter körüli ház esetén mintegy 7-9 milliós árnövekedést jelentetett. Eközben egy hasonló korú és méretű, nem szigetelt használt családi ház csak 2-3 millió forinttal értékelődött fel – derül ki az Otthontérkép Csoport és Knauf Insulation friss felméréséből*.

Kétszer többet drágult, ami felújított, szigetelt

A friss, 2021 szeptemberében készített adatelemzés szerint a kétablakos, egy vagy kétszintes, a hatvanas, hetvenes, illetve nyolcvanas években épült, eladó házak háromnegyede(!) szigetelés nélküli, a szigetelt otthonok aránya csigalassúsággal növekszik a kínálaton belül.

Az Otthontérkép Csoport és Knauf Insulation közös kutatása ezúttal kifejezetten az úgynevezett zömmel kétablakos „kádár-kockákat”, illetve ezek továbbgondolt, jellemzően a hetvenes évek közepétől felhúzott, kétszintes változatait vizsgálta meg az egész országban. A vizsgálatban a 60 és 200 négyzetméter közti alapterületű családi házak szerepeltek, ugyanis az extrémen kicsi és túl nagy ingatlanok jelentősen torzítják a négyzetméterárakat.

Háromnegyedük szigeteletlen

Már az első adatok is döbbenetes lemaradást mutatnak az európai (pl. osztrák, német) átlaghoz képest, hiszen a széles, egész országra kiterjedő kínálatban mindössze a házak 27 százaléka rendelkezett szigeteléssel. Ez az arány egy évvel ezelőtt 25 százalék volt, azaz egy év alatt mindössze 2 százalékot emelkedett a szigetelt házak aránya. Viszont a felújított házak ára a 2020-es pandémiát követő őszi árakhoz képest 2021 szeptemberére 29 százalékkal lett drágább országszerte.

Ez a főváros jobb kerületeiben és a Balaton-part közelében, a sztártelepüléseken jellemző 40-50 millió, sőt inkább 60-80 millió forinttól felfelé induló házárakat alapul véve átlagosan 7-9 milliós ártöbbletet jelenthet a felújított, szigetelt házak javára. Ám egy budai, vagy zuglói, 1980-1990 között épült, szépen karbantartott, nemrég felújított, korszerűsített, szigetelt ház akár 30-40** millió forinttal is többet érhet a piacon, mint a nagyon hasonló adottságú, de korszerűsítésre szoruló társa.

Ahogyan a fenti ábrából is látszik, közel sem csak a kiemelt helyszíneken, de az ország minden régiójában egyértelmű a szigetelt házak ár-előnye. Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, valamint az Alföldi régiókban alacsonyabbak ugyan az átlagos négyzetméterárak, mégis, az átlagárak közti különbség sokkal nagyobb ezekben az országrészekben.

Napokon belül érkezik a zöldhitel

A legkorszerűbb elektromos fűtéssel (fali fűtőpanelek, fűtő klímák, illetve hőszivattyúk) felszerelt, általában újszerű, felújított, többnyire szigetelt házak árnövekedése nagyon magas: 38 százalékos volt. Október 4-től érhető el a zöld csok, az energiatakarékos új otthon építéséhez és vásárlásához biztosított ingyen hitel klímavédelmi, energiahatékonysági célokat is szolgáló kedvezmény, amely a csokra jogosult családokat ösztönzi korszerű ingatlanok választására. Ez az új támogatási forma nagyot lendíthet a már felújított, hőszigetelt ingatlanok árán.

Aki a komfort, a kényelem növelése, illetve a rezsi látványos csökkentése miatt korszerűsít, szigetel, az könnyen megduplázhatja, vagy akár meg is háromszorozhatja a beruházásának értékét az ingatlan értéknövekedése révén” – fejti ki Ballagó Antal, az Otthontérkép Csoport értékesítési vezetője.

„Megéri felújítani, szigetelni otthonunkat eladás előtt, mert annak értéke minden esetben növekedni fog, a befektetésünk többszörösen megtérül, mivel a jól kivitelezett szigetelés akár 60 százalékkal is csökkentheti a fűtésköltséget” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Attól, hogy drágább még nem kel el lassabban

Annak ellenére, hogy a hőszigetelt otthonokat drágábban kínálják eladásra tulajdonosaik, az árkülönbség és a magasabb ár nem jár az eladási idő növekedésével. Korábban hosszú évekig, évtizedekig igaz volt az a mondás, hogy az ember nem kapja vissza az egy-egy otthonba befektetett felújítás költségét. Mára ez az állítás már nem állja meg a helyét. Érdemes tehát a korszerűsítést, szigetelést akár beköltözés, akár értékesítés előtt megcsináltatni, valamint kihasználni az akár 3 millió forintos állami támogatást, az olcsó hiteleket.

Sereghajtók vagyunk a régióban

Családi házaink hőszigetelés tekintetében egyébként regionális összehasonlításban sem állunk jól. Miközben a magyar családi házak 25-27 százaléka szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80 százaléka, az 5 millió lengyel ház 59 százaléka, a 800 ezer szlovák családi otthon 35 százaléka, az 1,5 millió cseh ház 25 százaléka kapott a hideggel és a meleggel szembeni védelmet.

 

További információ kérhető:

Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]

Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

*Az Otthontérkép és az Ingatlantájoló oldalain összesen mintegy 100 ezer ingatlanhirdetés található, melyek közül a fenti keresési feltételeknek megfelelő, 6-7 ezer eladó házat tartalmazó minta alapján hasonlította össze a felmérés a tavaly őszi és a friss, 2021. szeptemberi kínálat árait, jellemzőit.

**A 7-9 milliós említett ártöbblet az átlagárakat mutatja, amely nem csak a kiemelt részek árait tartalmazza, hanem a kevéssé népszerű vagy olcsóbb (például Pesttől délre, dél-keletre lévő, akár távolabbi) külvárosok árait is tartalmazza.

Company news

aprilisi banner

Millió tonnákban mérhető károsanyag-kibocsátást spórolhat meg Magyarország a lakásállomány szigetelésével

2030-ra a tagállamoknak uniós szinten immár nem 30 százalékos, hanem 32,5 százalékos energiamegtakarítást kell elérniük, amely csak úgy lehetséges, hogy az összes energiafelhasználás 32 százalékáért felelős épületek fűtési-hűtési célú energiafogyasztását drasztikusan, alig 10 éven belül szinte nullára csökkentjük. Ugyan az elmúlt évtizedben a magyar háztartások egy négyzetméterre jutó energiafelhasználása stagnált, – Európában ez csaknem 20 százalékkal csökkent – de ez még mindig nem elégséges ahhoz, hogy hazánk is teljesíteni tudja a 2030-as célszámokat.

A Föld légköre 1985 óta megállíthatatlanul melegszik, és a Föld Napja* alkalmából klímavédelmi szervezetek is figyelmeztetnek arra, változtatásra van szükség. A Knauf Insulation szakemberei szerint az épületállomány újraszigetelésével még visszafordíthatók lehetnek a káros folyamatok, ugyanis a világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, amelyet szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal lehet jelentősen csökkenteni.

Csökkent Magyarország károsanyag-kibocsátása is, de nem eléggé

Magyarországon, az európai átlagnál sokkal rosszabb légszennyezettségi–mutatóért, az 57 millió tonnás magyar CO2 kibocsátás 32 százalékáért, a lakossági fűtés-hűtés a felelős. Otthonaink 70 százalékát a nem, vagy nem megfelelően szigetelt 2,5 millió magyar családi ház adja. Évi 100-130 ezer otthon teljes körű energetikai felújítására lenne szükség ahhoz, hogy ez az arány csökkenjen. Egy jól megtervezett szigeteléssel 50 százalékos, komplex energetikai felújítással akár 80-90 százalékos energiamegtakarítás is elérhető. Évente 2 millió tonnával csökkenthető lenne a CO2 -kibocsátás, a karbonlábnyomunk pedig 32 százalékkal. Épületeink energiahatékonyságának javulása tény, de ezzel még korántsem lehetünk elégedettek, hiszen az unió végső célja az, hogy az új – és a felújított épületek közel nulla energiaigényűek legyenek, vagyis fűtésükhöz-hűtésükhöz szinte csak megújuló energiaforrást kelljen használni.

Szigeteljünk!

Egyéni szemléletváltásra van szükség. Magyarországon a hazai lakóépületek átlagos osztályzata FF, vagy annál rosszabb energetikai besorolású. 2017-2022 között az új lakóingatlanok csupán 20 százaléka volt BB vagy annál magasabb minősítésű. A korszerű nyílászárók és gépészet, valamint a megújuló energiaforrások – napelem, napkollektor, hőszivattyú – használata mellett, a Knauf Insulation szakembereinek számításai szerint a jelenleginél is jobb minőségű és megfelelő vastagságú homlokzati szigetelőanyagok alkalmazása a klímavédelemért folytatott küzdelemben még jobban felértékelődik. A legzöldebb energia a fel nem használt energia!

Ablakon kidobott pénz is lehet a szigetelés, amely évtizedekre fogva tarthat

Magyarországon az energetikai felújítások többsége nem tervezett, inkább tűzoltásnak tekinthető. A fő szempont sajnos nem az energiamegtakarítás, hanem a gyorsaság és a költségek minimalizálása. Még mindig kevesen gondolkoznak kifejezetten energiahatékonysági célú fejlesztésekben. Erre bizonyíték, hogy az elmúlt öt évben összesen 2500-3000 milliárd forintot költöttünk energetikai felújításra, ám ennek csak kevesebb mint fele járt érdemi energiamegtakarítással. Az ilyen felújítások sokszor a klímavédelem szempontjából többet ártanak, mint használnak.

A szakértelem és tervezés nélkül, ötletszerűen, átgondolatlanul megvalósított energetikai felújítások sajnos hosszan fogva tartanak. Megvesszük a legolcsóbb, esetenként kevésbé korszerű terméket, és utána ugyanott tartunk, mint azelőtt: nem takarítottunk meg energiát, és a következő 15-20 évben ugyanannyit fogunk költeni havonta rezsire” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Ugyanakkor egy rosszul tervezett és kivitelezett, ám költséges felújítás évtizedekre elveszi a lehetőséget egy valódi energiamegtakarítást eredményező korszerűsítés elől, ezt hívják szakmai körökben lock-in/belakatolási hatásnak” – tette hozzá a szakember.

Ezen felül természetesen még rengeteget tehetünk azért, hogy megóvjuk a bolygónkat. Zöldítsük a környezetünket, törekedjünk a „zero waste”-re, használjuk a közösségi közlekedést, félkész, kész helyett együnk friss hazai termékeket, együnk kevesebb állati terméket!

A Föld Napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulás Magyarországon is. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól.

 

*A Föld Napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulás Magyarországon is. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól. A Föld napját először 1970. március 21-én tartották, ami az északiféltekén a tavasz első napja. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). A következő jelentős esemény a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása volt 1989-ben Kaliforniában, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.

 

További információ kérhető:

Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]

Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

 

21.04.2023
márciusi banner kép

Pusztán szigeteléssel is elérhetők a magyar klímacélok

Az Európai Unió energiapolitikájának legfőbb célja 2030-ra, hogy a tagországok 30 százalékkal csökkentsék a primerenergia felhasználásukat, valamint 40 százalékkal mérsékeljék az üvegházhatású gázok kibocsátását*. Ezeket a célokat Magyarországon már pusztán a családiház-állomány szigetelésével is elérhetnénk, ráadásul akár 50 százalékkal is csökkenhetnének a fűtési költségek.

A téma aktualitását az adja, hogy 1998 óta március 6. az Energiahatékonyság Nemzetközi Napja, éppen ezért érdemes áttekinteni hazánk helyzetét is. A magyar családiház-állomány az uniós átlagnál 10 százalékkal több energiát fogyaszt négyzetméterenként, ezzel Magyarország a tíz fajlagosan legtöbbet fogyasztó uniós tagország között van. Ennek egyik oka, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontból elavult, korszerűtlen. Épületeink fenntarthatósága leginkább hőszigetelés révén javítható. A levegőt erősen szennyező és így az egészségünket is romboló közlekedési és fűtési módok, illetve az egyre dráguló energiaárak mára nyilvánvalóvá tették, hogy az energiahatékonyság már nem csupán anyagi kérdés.

Hazánk energiafogyasztása az ezredforduló óta nem változott jelentős mértékben. Leginkább a megújuló energia arányának növelése terén indulunk hátrányos helyzetből az EU többi tagállamához képest, hiszen míg az Unióban a teljes energiamennyiségnek átlagosan már 34 százaléka származik megújuló forrásból, addig hazánkban ennek mértéke csak 13 százalék**.

Sürgető feladatokat és drasztikus lépéseket ír elő az EU

Európában a hűtő- és fűtőberendezések rengeteg energiát igényelnek, a hűtés és fűtés együttesen az EU energiaszükségletének 50 százalékát teszi ki. A Knauf Insulation egy korábbi, nem reprezentatív felmérése szerint egy átlagos magyar háztartás energiafelhasználásának 75 százalékát a fűtésre, illetve a hűtésre fordított energia teszi ki. Miközben az Unióban átlagosan 10-ből 3 lakóépület szigetelt, addig hazánkban 10-ből mindössze 2. Vagyis a legnagyobb energiamegtakarítási potenciált otthonaink korszerűsítése, szigetelése jelentené.

Magyarország már az épületállományának teljes körű szigetelésével képes lenne teljesíteni az Európai Unió 2030-ra előirányzott energiahatékonysági célkitűzéseit. Egy korábbi felmérésből az is kiderült, regionális összehasonlításban sem állunk jól. Miközben a magyar családi házak 25-27 százaléka szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80 százaléka, az 5 millió lengyel ház 59 százaléka, a 800 ezer szlovák családi otthon 35 százaléka, az 1,5 millió cseh ház 25 százaléka kapott a hideggel és a meleggel szembeni védelmet.

A szigetelés lehet a megoldás kulcsa

Magyarországon a Knauf Insulation adatai szerint a lakosság 70 százaléka, azaz csaknem 7 millió ember él családi házakban. Ezeknek az ingatlanoknak a háromnegyede, mintegy kétmillió családi ház épült 1980 előtt, vagyis nagy részük energetikailag korszerűtlen. Az energiaárak világpiaci változása, a rezsiköltségek növekedése miatt különösen felértékelődik épületeink szigetelése. Egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását.

„Épületeink energiahatékonyságának meghatározó szerepe van CO2-kibocsátásunk mérséklésében. Magyarországon önmagában csak a korszerűtlen családi házak teljes körű szigetelésével közel 1 millió tonna CO2-kibocsátást kerülhetnénk el évente, amellyel családi házaink fűtési költségét akár 40-50 százalékkal, karbonlábnyomunkat 6 százalékkal csökkenthetnénk” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „A hőszigetelés ráadásul nem csak télen, de nyáron is energiát takarít meg. Szakembereink számításai szerint, ha nem gondoskodunk családi házunk megfelelő szigeteléséről, akkor az elpazarolt energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik” – tette hozzá a szakember.

*https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_1598

**https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210108-1?fbclid=IwAR1pSOjlGBWkg3KYZ-f5yphCjP1L7ETYBAY7s7Aq3hJJc3eAGLXfU_wLVoM

 

További információ kérhető:

Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]

Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

 

03.03.2023
decemberi sajtóanyag kep

Szigeteljünk, de nem mindegy hogyan!

A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, ami szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal – például szigeteléssel – jelentősen csökkenthető. Magyarországon az épületek a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás* 32 százalékát az energiapazarló családi házak hűtése és fűtése adja.

A folyamatosan növekvő energiaárak mellett különösen fontos, hogy takarékoskodjunk az energiával. Egyre több ingatlantulajdonos szigeteli a házát, ami több szempontból is nagyon hasznos: az ingatlan használata során akár a rezsi fele is megtakarítható, ezáltal csökken az energiafüggőség, valamint értékesítéskor a befektetett összeg három-, négyszeresével is nőhet a ház értéke (régiótól függően).

A Knauf Insulation egy korábbi, nem reprezentatív felmérése szerint egy átlagos magyar háztartás energiafelhasználásának 75 százalékát a fűtésre, illetve a hűtésre fordított energia teszi ki. A magyar családiház állomány az uniós átlagnál 10 százalékkal több energiát fogyaszt négyzetméterenként, ezzel Magyarország a tíz fajlagosan legtöbbet fogyasztó uniós tagország között van. Ennek egyik oka, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontból elavult, korszerűtlen. Az épületek 60-70 százalékában nincs szigetelve a tető, a födém, ezért érdemes még akár most télen is ezeket a felújításokat elvégezni, hogy ne az utcát fűtsük. Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik.

Szakszerű tervezéssel és kivitelezéssel rengeteget spórolhatunk

Ma már megfelelő szigetelés nélkül nem építhetők épületek. Egy családi ház szigetelése azonban nem olcsó, ezért érdemes néhány dologra odafigyelnünk. A munkálatokat akár egy évvel előbb is érdemes megtervezni, mivel az építőipari kapacitáshiány miatt nagyon nehéz megfelelő kivitelezőt találni. 2022-ben 35-40 ezer családi házat újítottak fel, az átadott újépítésű ingatlanok száma pedig az év végéig 30 ezerre nőhet, emiatt a jó szakembereket akár évekre előre leköthetik az építtetők.

A Knauf Insulation szakemberei szerint vannak olyan tipikus szigetelési hibák, amelyek miatt jelentősen csökken a hatékonyság. Az egyik ilyen, hogy az épületet kiszolgáló gépészet hőtechnikai méretezése elmarad, vagy pontatlan. Nem elég a falfelületet és falvastagságot figyelembe véve kiszámítani a szükséges, a szabványértéknek épp, hogy megfelelő anyag vastagságot, hanem a családi ház vagy épület egészét figyelembe véve kell méretezni azt. Ha pedig az ablakok nem a legkorszerűbbek, akkor azok cseréjével, javításával érdemes kezdeni a korszerűsítést, légtömörré téve az épületet. Ellenkező esetben a jó szigetelés ellenére sem érjük el a kívánt eredményt.

Sokan azt sem veszik számításba, hogy nem csak a látható felületeket kell szigetelni. Egy betonlábazat földben levő része legalább ugyanolyan szigetelést igényel, mint egy falszerkezet. A falnak nem csak a függőleges felületét kell szigetelni, hanem a tetősík alatti részt is, mert azon kívül, hogy ott szökik el a meleg, a hőmérsékletkülönbség miatt hőhíd keletkezik és penészesedés alakulhat ki” – mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.

Nagyon fontos az anyagok, rendszerek kiválasztása. Az egyik legnagyobb hiba, amit az építtetők és felújítók elkövetnek az, hogy különböző gyártótól vásárolják meg a szigeteléshez szükséges anyagokat, amelyek így egymással nem kompatibilisek.

A rosszabb minőség, a pontatlan illesztés a szigetelés gyenge pontjává válhat, ahol páralecsapódás, penészedés alakulhat ki, sőt, akár le is eshet a termék. Ez az elkészült szigetelési rendszer teljesítményét csökkenti, emellett pedig elveszítjük a vonatkozó garanciát is, hiszen a gyártók csak komplett rendszerekre vállalnak kötelezettséget.

Új építésű ingatlanok esetén tipikus hiba, hogy nem várják meg a falak kiszáradását. A szigetelés legnagyobb ellensége a víz. Tartós nedvesség hatására csökken a hőszigetelő képesség, másrészt befelé távozik a nedvesség, ami szintén a falak penészesedéséhez vezet.

Kárba vész a jó anyag is, ha hanyag a munka. Informálódjunk és tájékozódjunk a vállalkozóról! Minden esetben kérjünk tételes ajánlatot, Kérjünk referenciát!

*https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Energy_consumption_in_households

 

További információ kérhető:

Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
[email protected]

Eisen-Kiss Erika
Premier Hungary Communications Kft.
+36-20/995-1100
[email protected]

 

08.12.2022